Holisztikus MagazinTest · Lélek · Szellem

Volt egyszer egy sakkvilágbajnokság, ahol már a joghurt is gyanús volt

Karpov–Korcsnoj, 1978: hidegháborús sakkdráma és a döntő játszma képlete

Farkas Andrea
A döntő sakkjátszma asztrológiai képlete sakkfigurákkal és áfonyás joghurttal – Farkas Andrea összeállítása

1978-ban nyolc éves voltam, és akkor már körülbelül két éve elég stabilan sakkoztam, talán ezért is maradt meg bennem valahol a Karpov–Korcsnoj világbajnoki döntő emléke. Bár így utólag azt gondolom, ehhez még sakkozni sem kellett.

Ami ugyanis 1978 nyarán és őszén a Fülöp-szigeteki Baguióban történt, az inkább sakkvilágbajnokságnak álcázott hidegháborús kabaré volt.

Frissítsük fel, gyere, jó lesz

Az egyik oldalon Anatolij Karpov, 27 éves regnáló világbajnok, a Szovjetunió hivatalos képviselője.

A másikon a 47 éves Viktor Korcsnoj, aki két évvel korábban disszidált a Szovjetunióból, Svájcban élt, de még nem volt svájci állampolgár. A felesége és a fia ráadásul a Szovjetunióban maradtak, és nem engedték őket kivándorolni.

Vagyis sikerült politikai válságot csinálni a sakkból már azelőtt, hogy bárki egyetlen parasztot arrébb tett volna.

Az első probléma a zászló kérdése volt.

Korcsnoj svájci zászló alatt szeretett volna játszani - a szovjetek szerint erről szó sem lehet, mert még nem svájci állampolgár.

Felmerült viszont egy igazán tapintatos megoldás, hogy kapjon egy fehér zászlót, rajta a felirattal: STATELESS (hontalan).

Diplomácia felsőfokon... hehehe. Végül úgy döntöttek, hogy akkor inkább egyik játékos előtt sem lesz zászló, és rettenetesen örültek, hogy ezt sikerült megoldani.

Jöhetett a következő gond: a himnusz.

Korcsnoj svájci himnuszt sem kaphatott, ezért Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát kérte, és előre bejelentette, hogy amikor felcsendül a szovjet himnusz, ő bizony ülve marad.

Eljött az ünnepélyes megnyitó, mindenki felkészült a diplomáciai feszültségre, a filippínó zenekar belekezdett a szovjet himnuszba. Illetve… az Internacionáléba, ami tényleg volt valamikor a Szovjetunió himnusza... 1944-ig. Korcsnoj, aki gondosan készült a nagy ülve maradásra, állítólag felröhögött, de ha már megígérte, nem állt fel; a szovjet küldöttség pedig rezzenéstelen arccal végighallgatta a zenét. Ezzel a világbajnokság szellemisége tulajdonképpen ki is alakult... bármi jön is, már nem csodálkozunk. Ja, de.

Ugyanis ezután megröntgenezték Korcsnoj székét.

Neeem, nem metaforikusan. Rendesen. Fogták a széket, bevitték a kórházba, és megröntgenezték, mert a szovjetekben felmerült, hogy esetleg valamilyen elektronikus szerkezet rejtőzik benne, amivel valahogyan manipulálni lehet a játékot.

Nem találtak semmit, de nyugalom azért nem lett.

Merthogy Karpov delegációjával érkezett egy Vlagyimir Zsuhar nevű neuropszichológus, aki az első sorban ült, és nézte Korcsnojt.

Sokat, szúrósan és hosszan nézte. Korcsnoj ebből arra a következtetésre jutott, hogy Zsuhar hipnotizálni próbálja - panaszt tett - Zsuhart hátrébb ültették. A béke még mindig váratott magára, mert Korcsnoj meg időnként tükrös napszemüvegben játszott, amire Karpov tett panaszt, mert zavarta őt a szemüvegről visszaverődő fény.

Ekkor tehát már volt

hontalan zászló,

rossz himnusz,

megröntgenezett szék,

feltételezett hipnotizőr

és tükrös napszemüveg.

De a szervezők ekkor még nem tudhatták, hogy hamarosan életük egyik legfontosabb szakmai kérdésével kell szembenézniük, jelesül:

milyen joghurtot ehet Anatolij Karpov?

Karpov ugyanis játék közben kapott egy áfonyás joghurtot, Korcsnoj csapatában pedig valakinek eszébe jutott, hogy mi van, ha ez kódolt üzenet? Mert ugye honnan tudjuk, hogy az áfonya csak áfonya? Mi van, ha az egyik íz azt jelenti: ajánlj döntetlent... a másik: ne fogadd el... a harmadik: támadj... Lehet ezeket tunni?? ...

A felvetés állítólag eredetileg félig-meddig az addigi abszurd tiltakozások kifigurázásának indult, csakhogy a másik oldal komolyan vette.

A szervezők pedig végül ténylegesen szabályozták, hogy Karpov mikor kaphat joghurtot, - és ha az előre egyeztetettől eltérő színű vagy ízű ételt szeretnének beküldeni neki, arról előre értesíteni kell a versenybírót.

Képzeljük el a világ sakkvezetőit 1978-ban: hidegháború, szovjet disszidens, KGB-gyanú, pszichológiai hadviselés … majd:

- Rendben, uraim. De előbb tisztázzuk: holnap is áfonyás lesz?

És még mindig nem értünk a végére.

Korcsnoj ugyanis segítségül hívott két Ananda Marga-jógit, akik meditációval próbálták segíteni a koncentrációját és ellensúlyozni az állítólagos pszichés befolyásolást. De volt velük egy aprócska probléma, mégpedig, hogy óvadék ellenében voltak szabadlábon egy büntetőügyben. Így a sakkvilágbajnokságon az egyik oldalon ült egy szovjet neuropszichológus, akit Korcsnoj hipnotizőrnek tartott - a másik oldalon két meditáló, bűnöző jógi.

Középen pedig Karpov és Korcsnoj, akik időnként, - amikor a körülmények engedték, - esetleg sakkoztak is.

Na de mit keres mindez egy asztrológiai magazinban?

Természetesen azt kezdtem nézegetni, hogy vajon van-e ennek az egésznek valahol egy használható képlete. A megnyitó pontos időpontját sajnos nem sikerült hitelesen előásni, de a mindent eldöntő utolsó, 32. játszmáét igen - ezt látjátok a képen.

Kezdjük azzal, hogy 5-5 volt az állás úgy, hogy Karpov korábban már 5–2-re vezetett, Korcsnoj azonban három győzelemmel visszakapaszkodott. A szabály szerint az lehet világbajnok, aki először megszerzi a hatodik győzelmét - a döntetlenek nem számítottak. Tehát amikor 17 órakor leültek, tökéletes volt az egyensúly. És mi van a képletben? Mérleg Nap.

Oké, oké, köszönjük. Csakhogy az aszcendens Kos, vagyis a tökéletes egyensúly pillanatában elindul a harc is. A képlet ura, a Mars a Skorpióban, a 8-as házban, dupla uralmi helyzetben erős, nagyon erős. És ezen a ponton már nincs kompromisszum: lehet még döntetleneket játszani, de azok nem oldanak meg semmit, itt valakinek meg kell szereznie a hatodik győzelmet.

Az erős Mars mellett viszont ott áll egy dupla-exil Vénusz, amitől önkéntelenül is Korcsnoj felé fordul az ember. Ő a disszidens, a hazáját elhagyó ember, akinek a családja nem mehetett utána. Akinek még azt sem engedik, hogy annak az országnak a zászlaja alatt játsszon, ahol él. A játszma képletében pedig ott áll egy száműzött Vénusz.

Nem mondom, hogy a Vénusz = Korcsnoj. Csak hát… ott van. Na.

A VII. házban, vagyis az ellenfél és a nyílt szembenállás területén pedig Skorpió Merkúr és Uránusz áll. A Merkúr a gondolkodás, az információ, az üzenet, a jelzés. Az Uránusz a váratlan, a rendhagyó, a szokatlan. A Skorpió a titok, a rejtett tartalom, a „vajon mi van mögötte?" felmerülése... És akkor behozzák az áfonyás joghurtot. Érted?!

Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy a Merkúr–Uránusz együttállás új, hivatalos megfeleltetése a gyanús tejtermék. De az egész mérkőzésen végigvonuló kérdések sora gyönyörűen skorpiós-merkúri–uránuszi.

Milyen információt kap az ellenfél? Mi van, ha nem az, aminek látszik? Télleg joghurt, vagy üzenet? Neuropszichológus vagy álnok hipnotizőr? Szék, vagy elektronikusan megmachinált szerkezet? Sima napszemüveg vagy pszichológiai fegyver?...

Az egész világbajnokságon mintha minden tárgynak lett volna egy második, titkos jelentése.

De kereshetünk még ezt-azt.

A Hold Bikában áll, vagyis emelt és erő helyzetben, "erő"sen túlspirázva. Szerintem lelkileg itt már mindenki ki volt az élettől.

És lett egy Merkúr–Hold szembenállás, amelyet az Oroszlán Jupiter kvadrál. Pont már csak ez a T-kvadrát hiányzott a történetből.

Egy Oroszlán Jupiter éppen az 5. ház csúcsáról. Az 5. ház játék - az Oroszlán a presztízs, a színpad, a dicsőség. A Jupiter felnagyít.

És itt tényleg minden túl van tolva. Nem sakkparti - világbajnokság. Nem ellenfél - ideológiai ellenség. Nem néző - szuggeráló gonoszdi varázsló. És a legszebb: nem uzsonna - titkos kommunikációs rendszer. Én imádom. A Jupiter pedig szemmel láthatóan komolyan vette a feladatát.

Szaturnuszt - mint fő stratégát - se hagyjuk ki... a Szűzben, a 6. házban áll. Fegyelem, precizitás, munka, elemzés, türelem. Szabályok. És ne felejtsük el, hogy ez a 32. játszma volt, július óta - azaz három hónapja gyűrték egymást.

A Szűz Szaturnusz el is mondja: ülj le, gondolkodj. Ellenőrizd. Még egyszer ellenőrizd. Legyen még egy változat, még egy lépés, még egy parti.

A Bak MC ura pedig ugyanez a Szaturnusz. Vagyis a jövőbe vezető út végül nem a hipnotizőrön, nem a jógikon és – fájó ezt kimondani, de – még csak nem is az áfonyás joghurton keresztül vezet, hanem fegyelmen, technikán, munkán és kontrollon át.

És amúgy végül tényleg ez történt. Karpov az utolsó játszmában már a megnyitásban meglepte Korcsnojt, majd fokozatosan átvette az irányítást és egyre rosszabb helyzetbe szorította.

A partit aznap este nem fejezték be (tán nem is véletlenül vannak a főszereplők a 8-asban), Korcsnoj a 41. lépésnél függőben adta le. Másnap pedig nem ült vissza a sakktáblához. Közölte, hogy nem folytatja, a verseny vezetése ezt feladásnak minősítette.

Karpov ezzel 6–5-re megnyerte a világbajnoki döntőt, és megtartotta a címét. Nekem nagyon tetszik ez a képlet. Nem a győzelem pillanatát mutatja, hanem azt, amikor két ember a döntetlen egyensúlyából leül elkezdeni azt a játszmát, amelyből végül győztes és vesztes születik.

Ennek az egésznek az idején gyermek voltam még, és ennyire élesen nem voltak meg az eredeti emlékképeim... de tudom, hogy izgalomban tartott a meccs. Most, felnőttként nem is tudom, honnan jutott eszembe, hogy keressek hozzá időpontot... de ha már ezt találtam, mennyire jól modellezi azt is, hogy lehet egy világbajnoki döntő bármilyen komoly, ha egyszer a joghurt bekerült a képlet értelmezésébe, onnan már nincs visszaút. 

Beszélgessünk róla

Hozzászólások betöltése…

Szólj hozzá

A hozzászólások szerkesztői jóváhagyás után jelennek meg. A megadott név és a szöveg nyilvánosan látható lesz. Kérjük, személyes elérhetőséget ne írj ide.

Olvass tovább