Bal agyfélteke, jobb agyfélteke – és egy mandala

Van az a népszerű kérdés, hogy te vajon „bal agyféltekés” vagy-e, aki rendszerez és elemez, vagy „jobb agyféltekés”, aki szabadon alkot. Jól hangzik, csak az ember nem ilyen szépen felcímkézett két fiókból dolgozik. Vannak feladatok, amelyekben az egyik vagy a másik oldal egyes területei hangsúlyosabbak, de a hétköznapokban a két félteke folyamatosan együttműködik. A kreativitást sem lehet egyetlen oldalra száműzni.

Ez egy asztrológusnak különösen mulatságos. Szívesen ugratnám a Nyilas vagy Skorpió aszcendensűeket azzal, hogy nekik természetesen veleszületett kivételes intelligencia jár – de ezt inkább hagyjuk meg zárójeles tréfának. 😉

Amikor rajzolni kezdesz, sok minden történik egyszerre: megfigyelsz, összehasonlítasz, mozdulatot tervezel, és közben a korábbi tapasztalataidra is támaszkodsz. Talán veled is megesett, hogy egy arc szeme nagyobbra sikerült, az orra meg kisebbre, mint amit valójában láttál. Ilyenkor érdemes megállni, újra ránézni a formákra és az arányokra. Nem kell „átkapcsolnod” az agyadat; elég, ha egy kicsit másképp figyelsz.

Nekem ebben segít a mandalarajzolás. Kezdek egy körrel, teszek bele néhány egyszerű formát, majd megismétlem őket. Néha szabályos lesz, néha egyáltalán nem. Van, hogy a színek vezetik a kezemet, máskor előbb a vonalak találják meg a helyüket. Nem vizsga, és nem kell hozzá rajztehetség.

Ha kipróbálnád, rajzolj egy kört egy lap közepére. Válassz egyetlen formát – pontot, ívet, háromszöget, bármit –, és ismételd körben. A következő sorban változtathatsz a méreten, a színen vagy a ritmuson. Figyeld meg, mikor tervezel, mikor improvizálsz, és mi az, aminél jólesik elidőzni.

Nem állítom, hogy ettől „összehangolódnak az agyféltekék”, vagy hogy egy mandala meggyógyít bármit. Nekem inkább egy kis szabad tér: néhány perc, amikor nem kell eldöntenem, melyik felem dolgozik. Elég, hogy én ott vagyok, és alakul valami a papíron.